VIZINFORM.HUVIZINFORM.HU  



















 


Mindenhez víz kell!
Mennyi víz szükséges?
2008-03-25 22:06:55
Kiss Miklós
A „virtuális víz” elméletének kidolgozásáért John Anthony Allan kapja a stockholmi központú Nemzetközi Vízügyi Intézet kitüntetését. A londoni King,s College kutatója fejlesztette ki azt a módszert, amellyel megállapítható, hogy mennyi vízbe kerül a különböző élelmiszerek és egyéb termékek gyártása és forgalmazása. A brit tudós kimutatta például, hogy egy csésze gőzölgő kávéban 170 liter virtuális víz van, azaz ennyi használódik el az alapanyag előállítása, feldolgozása, csomagolása, szállítása és végül a fekete elkészítése során, vagy hogy egy átlagos amerikai pedig naponta hatezer liter virtuális vizet fogyaszt, egy kilogramm marhahús "fogyasztása" pedig 15 ezer liter. A Stockholmi Vízügyi Díj nyerteséről döntő bizottság indoklása szerint „Allan úttörő munkája nagyban segítette a vízzel kapcsolatos problémák megértését. Eredményei a világkereskedelemtől egészen a tudomány világáig széles körben alakították az emberek gondolkodását.” A 150 ezer dollárral (24 millió forint) dotált díjat minden évben az ENSZ Víz Világnapja és a stockholmi Víz Hete nemzetközi vízügyi fórum alkalmából ítélik oda. Az elismerést XVI. Károly svéd király adja át. / www.greenfo.hu /
2008-03-25 22:06:55· Nyomtathat vltozat







  Facebook

Hírek

Felhasználónév

Jelszó






BÁCSVÍZ Víz és Csatornaszolgáltató Zrt.
www.bacsviz.hu


Bakonykarszt Zrt.
www.bakonykarszt.hu


Duna-Kút Víziközmű Építő és Szolgáltató Kft.
www.dunakut.hu


Üvegház2001
www.uveghaz.com


HAWLE
www.hawle.hu


VKDSZSZ
www.vkdszsz.hu


Interex-Waga Kft.
http://www.interex-waga.hu/


Hangmester.hu
www.hangmester.hu






Hőtérkép
Hőtérkép
Felhőkép
Felhőkép
Forrás: www.idokep.hu