VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ BUDAPESTEN
Az emberiség jövője van veszélyben
2013-10-09 08:53:01
Kiss Miklós
A világtalálkozó Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére jött létre. Egy évvel ezelőtt javasolta ezt a budapesti rendezvényt Ban Ki-moon ENSZ főtitkárnak, akiben kiváló partnert talált. A találkozó fő célja: felhívni a világ figyelmét, hogy jövőnk érdekében azonnali összefogás és cselekvés szükséges. Utoljára ilyen rendezvény 36 évvel ezelőtt volt Argentínában ? hangzott el Áder János megnyitó beszédében a Millenáris parkban a kedd délután kezdődött négynapos Budapesti Víz Világtalálkozón. Földünk 40%-át sújtja a vízhiány. 10 emberből 4 nem jut egészséges ivóvízhez. Ha ezt a folyamatot nem állítjuk meg, akkor rövidesen az emberiség kétharmada kerül ilyen helyzetbe. Naponta tízezer gyermek halálát okozza a szennyezett víz. A 24. órában vagyunk. Csak az országok, nemzetek hatékony együttműködésével kerülhetők el a víz és a megfelelő szennyvízelvezetés hiányából fakadó ellátási, szociális, egészségügyi, akár háborús feszültségek. A rendezvényre magas rangú politikusok és vízügyi kiválóságok érkeztek minden földrészről. Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára köszöntő beszédében csodálattal szólt hazánkról, gyönyörű fővárosunkról és a kiváló vízügyi szakemberekről. A főtitkár ittléte alatt találkozik a miniszterelnökkel, a külügyminiszterrel és előadást tart a Corvinus Egyetemen.