A összetartozás jegyében
"Alföldvizes" családi napot tartottak Békéscsabán
2015-06-14 11:42:04
Kiss Miklós
Hazánk keleti felének egyik legnagyobb víziközmű társasága, a hat megyében is szolgáltató, békéscsabai székhelyű ALFÖLDVÍZ Zrt. Az "alföldvizes" szakszervezet idén is megrendezte a Családi Napot a békéscsabai Árpád fürdőben. A rendezvényt Bende Flóra az ALFÖLDVÍZ Szakszervezet elnöke és Miskéri László az ALFÖLDVÍZ Szakszervezet titkára nyitották meg azzal a mottóval, hogy mindenki érezze jól magát, pihenjen a kollegái, családtagjai társaságában, és a munkáról csak kevés szó essék. Fontos ez a rendezvény minden évben, hiszen a családok legalább egy napra elfelejthetik a napi gondjaikat, ráérnek önfeledten játszani gyerekeikkel, unokáikkal és beszélgetni kollegáikkal. Ebben az évben még nagyobb nyomatékot kapott ez a nap, hiszen az összetartozás, az egység erősítése ma mindennél fontosabb. A VKDSZ szervezésében az ALFÖLDVÍZ Szakszervezet is készül a július elejére tervezett demonstrációra, amennyiben az illetékes minisztériummal nem sikerül megegyezni a vizes szakma jövőjét érintő fontos stratégiai kérdésekben. A demonstráció célja, hogy a vízügyi ágazat méltó helyre kerüljön mind szakmailag, mind erkölcsileg, és az ágazatban dolgozó kb. 22 000 fő megbecsült munkavállaló legyen. Ezért a Családi Napon egy pár szóban megemlékeztek az előttük álló feladatokról, célokról, de a fő hangsúly a kikapcsolódás volt. A gyönyörű nyári napsütésben sok helyi zenekar, együttes színesítette a programot, amelyet a medencéből is lehetett élvezni. Fellépők voltak: Pedro, Premier művészeti iskola, Bad Habit zenekar (Debrecen), Pasenkó Bohóc, Rock and Roll party (Disco), OVER3 zenekar, Bodrogközi Rita, Retrock zenekar (Szeged), Rung testvérek Folk Blues, Kemény Gitárklub (Lustyik István vezetésével) Voltak, akik a rekkenő hőség ellenére még táncra is perdültek a rock and roll party hallatán. Akik megéheztek lilahagymás, zöldpaprikás zsíros kenyérrel csillapíthatták éhségüket. A program elérte célját, hiszen jó időben, jó hangulatban meríthettek erőt a résztvevők az előttük álló magánéleti és munkahelyi feladatokhoz.