Dr. Váradi József kinevezése
Új vezető a vízügyi szervezet élén
2007-08-27 15:00:44
Kiss Miklós
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter a pályáztatási eljárást követően Dr.Váradi Józsefet nevezte ki a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (VKKI) főigazgatójává. A szakember 2007. augusztus 1-től vezeti a minisztérium irányítása alá tartozó vízügyi szervezetet. Dr. Váradi József a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki karán szerzett okleveles vízépítő mérnöki diplomát, majd 1987-ben doktori fokozatot. Pályafutását a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben kezdte tudományos munkatársként, később az Országos Vízügyi Hivatalnál főtanácsosi tisztséget töltött be. Ezt követően osztályvezetőként került a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Területi vízgazdálkodási osztályára, majd 1993-ban a Környezetvédelmi, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Vízkárelhárítási főosztályának kezdetben helyettese, később főosztályvezetője lett. 2002-től egy éven át a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára, nevéhez fűződik többek között a Vásárhelyi terv továbbfejlesztési programjának kormány általi elfogadtatása, valamint a tiszai ötoldalú árvízvédelmi együttműködés megalapozása és szakmai irányítása. 2004-től az Eötvös József Főiskola Műszaki Fakultásán, a Vízgazdálkodási és Vízépítési tanszéken területi vízgazdálkodás és vízügyi menedzsment tárgyakat oktat. Az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet Kht. ügyvezető igazgatója volt, és az árvízi védekezés alatt aktív tagja az Országos Műszaki Irányító Törzsnek. Szakmai tevékenységét számos magas rangú kitüntetéssel honorálták, 1998-ban Vásárhelyi Pál Díjat kapott, 1999-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki. 2005-ben Kvassay Jenő díjjal, valamint több alkalommal a Vizek Kártételei Elleni Védekezésért Érdeméremmel jutalmazták. www.ovf.hu