75 éve történt
Elárasztott vízmű csőalagutak
2019-11-18 19:28:04
Kiss Miklós
1944 novemberében, a második világháború vége felé a német csapatok visszavonulásuk során minden dunai átkelési lehetőséget megsemmisítettek. Miután a Fővárosi Vízművek üzemi alagútjain is át lehet kelni a Duna alatt - igaz csak a bal part és a Szentendrei-sziget között - biztos, hogy a németek ezeket is felrobbantották volna a budapesti hidak megsemmisítése után. Ezt elkerülendő a vízműves szakemberek elárasztották az ikeralagutat. A hogyanról két variáció él a köztudatban. Az első szerint Lindenmayer Kálmán, a káposztásmegyeri főtelep akkori vezetője és munkatársa, Abos Brúnó rábeszélték a németeket, hogy elégedjenek meg az alagutak elárasztásával, azzal is lehetetlenné teszik az oroszok átjutását. A másik verzió szerint mikor hírét vették, hogy jönnek a németek robbantani, a vízművesek gyorsan elárasztották az alagutakat és közölték, hogy sajnos nem lehet bemenni, mert a Duna vize betört az alagutakba. Az igazság Pétsics Béla főmérnök korabeli naplófeljegyzéseiből derül ki: "Illetékes magyar katonai hatóságok 1944. november elejei, előzetes megbeszélés után történt felhívására az I. és II. átemelő telepi járható vízcsőalagutakat a Szentendrei-szigeti aknába vezető csövön vízzel elárasztottuk......." Ezek szerint nem váratlanul történt, de egy biztos: megmentették az alagutakat és ezzel elérték, hogy az ostromlott városban akadozva ugyan, de azért mindennap folyt a csapokból az életet jelentő ivóvíz. /Károlyi András/