Közgyűlés az Északdunántúli Vízműnél 2008-10-19 02:07:25 Kiss Miklós
Háromszáz önkormányzat akarata ellenére két társaságba vonná össze az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a regionális vízműveket, előkészítve ezzel a közműtársaságok tőzsdére vitelét, a magántulajdonosok megjelenésével azonban az állam nem lesz képes gátat szabni az áremelkedéseknek - állítja Bencsik János, Tatabánya polgármestere, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes tagja.
Bencsik János az MTI kérdésére emlékeztetett arra, hogy háromszáznál több önkormányzat csatlakozott a kezdeményezéséhez, amelynek célja, hogy kapjanak a vízművekből tulajdonrészt az ellátott lakosság arányában.
Tatabánya testületének határozata szerint a város megvásárolni is hajlandó az államtól a lakosság arányában számított részvényhányadot.
A polgármester elmondta, kezdeményezésüket azzal az indokkal utasították el, hogy az MNV-nek nincs kidolgozott stratégiája az állami vagyon kezeléséről.
Bencsik János rámutatott: az Országgyűlés gazdasági bizottságának szerdai ülésén azonban kiderült, hogy a stratégia már a város javaslatának átvételekor elkészült, ám nem hozzák nyilvánosságra.
Bencsik János elmondta, hogy az MNV eddig kétszer tett kísérletet az Északdunántúli Vízmű Zrt. beolvasztására, de a vezetőség megakadályozta a rendkívüli közgyűlés összehívását.
Hétfőn újra összehívják a közgyűlést, amelyen a polgármester információi szerint a vállalat teljes irányító testületét menesztenék, és módosítanák a társaság alapszabályát.
A polgármester elmondta: a gazdasági bizottsági ülésén szóvá tette, hogy a vízmű beolvasztásáról szóló írásos előterjesztést információik szerint csak a közgyűlés előtt osztanák ki, ezzel viszont megfosztanák az előzetes tájékozódástól a kisebbségi tulajdonosokat, köztük Tatabánya önkormányzatát.
Bencsik János elmondása szerint az MNV elnöke erre úgy reagált, hogy "a víziközművek esetében az MNV képes érvényesíteni akaratát". A polgármester közölte: a Vízmű közgyűlése alatti időre, hétfőre lakossági tiltakozó akcióra érkezett területfoglalási kérelem a tatabányai polgármesteri hivatalhoz. Forrás: MTI
|
|