Vezércsere a DRV-nél

2010-07-19 11:44:40
Kiss Miklós
Winkler Tamást, a pécsi Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatóját bízták meg a siófoki székhelyű Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. vezérigazgatójának. Winkler Tamás a pécsi Tettye Forrásház Zrt. irányítása mellett látja el DRV vezetését 2010. októberéig, amikor majd lejár a pécsi víziközmű-szolgáltatóhoz kapcsolódó megbízása. A DRV új elsőszámú vezetője korábban a Kőrösi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójaként, a Biatorbágyi Vízművek Kft. ügyvezetőjeként, majd a Tettye vezetőjeként szerzett víziközmű szolgáltatói tapasztalatokat. Egyidejűleg változott a DRV Zrt. igazgatóságának és felügyelőbizottságának személyi összetétele is. A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. az ország területileg legnagyobb víziközmű-szolgáltatója. A közművagyon értéke meghaladja a 65 milliárd forintot, a társaság jegyzett tőkéje 4,44 milliárd forint. Az állami és önkormányzati tulajdonú szolgáltató társaság Baranya, Fejér, Somogy, Veszprém, Tolna és Zala megyében 700 ezer lakos közműves ivóvízellátásáról gondoskodik, vaalmint 430 ezer fogyasztó szennyvizét vezeti el. A DRV vízátadóként közreműködik többek között Dunaújváros, Székesfehérvár, Ajka, Mohács, Pécs és Komló vízellátásában.