Elhunyt Franczia Tamás

2011-06-26 21:01:02
Kiss Miklós
Franczia Tamás évizedeken át vezette az ország legnagyobb felszíni vízművét, a Duna vizet megtisztító – ma már nem működő - káposztásmegyeri Nagyfelszíni vízművet. A vízmű bezárása után a Fővárosi Vízművek főtechnológusi feladatait látta el. Hazánk egyik leghitelesebb technológiai szakembereként olyan szaktekintélynek számított, akinek szakmai tapasztalatait, tudását az ország más felszíni vízkezelő műveit üzemeltető szakemberei gyakran igénybe vették. A Nagyfelszíni Vízmű rekonstrukciójánál alkalmazták elsők között azt a lamellás intenzifikálási eljárást, melynek a feltalálásában, méretezésében is tevékenyen részt vett. 2011. június 30-án 9 óra 45 perckor búcsúztatják a Budapest, X. kerületi Új köztemetőben. Franczia Tamást a Fővárosi Vízművek Zrt. saját halottjának tekinti. Budapest vízellátása ma már 100%-ban felszín alatti vízbázisokból történik. A felszíni víztisztítás a 90-es évek elején megszűnt. A legértékesebb víznyerőhely a Szentendrei-sziget, ahonnan a part mellé telepített kutakból kitermelt víz természet által megtisztult, tiszta, egészséges, nem igényel víztisztítási technológiát.