Hidrológiai tanácskozás Egerben
XXIX. Országos Vándorgyűlés
2011-07-11 19:49:40
Kiss Miklós
Sikeresen zárult az 1917-ben alapított Magyar Hidrológiai Társaság XXIX. Országos Vándorgyűlése Egerben. A megnyitó ülésen dr. Szlávik Lajos elnök megnyítója után Habis László, Eger város polgármestere is köszöntötte a tudományos konferenciát, szakmai előadásokat magába foglaló rendezvény résztvevőit. Reich Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara nevében dicsérte a gazdag szakmai programot, amely bizonyítéka a jelenlévők eltökéltségének a vízügyi szakma jövőjéért. Dr.Ligetvári Ferenc a Vízgazdálkodási Társulások részéről, a több, mint 200 éves társulások stabilitásáról és a várható közmunkaprogramok hasznáról beszélt. Dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Vízmű Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Víziközmű Szövetség elnöksége képviseletében vízügyi-vízműtörténeti történelmi visszatekintésében egykori szakmai cikkekből idézett. Előadásában többek között a víziközművek működésének jogszabályi előírásairól adott tájékoztatást, utalva arra, hogy amit elődeink kiválóan, részletesen jogszabályokban rögzítettek, az napjainkban nem korunk követelményeinek megfelelően szabályozott. Nem egyértelműek a tulajdoni viszonyok, a víziközmű és működtető vagyon elkülönítése, és nincs akkreditációs követelményrendszer a víziközműek működtetésére. Lassan húsz éve várják a szakemberek és a fogyasztók az egyértelmű szabályozást, a víziközmű törvényt. Dr. Bánhidy Péter bevezető előadásában bemutatta hazánk egyik legnagyobb víziközmű szolgáltatóját a kiválóan működő, Heves Megyei Vízmű Zrt.-t. Dr. Ijjas István, a BME professzor emeritusa, a MHT korábbi elnöke a „Lehet-e mindenki győztes a vízgazdálkodási konfliktusokban" című előadásában a lakossággal, a társadalommal történő őszinte párbeszédről, a megfelelő tájékoztatásról beszélt, melynek hiánya is okozta a szakma presztízsének csökkenését, és azt, hogy több olyan megoldatlan problémát görget maga előtt a társadalom, mint például a vízlépcső kérdése a Dunán. A professzor véleménye szerint a nemrég elfogadott Duna stratégiában nem jelentek meg azok a tervek, fejlesztések, melyekkel felzárkózhatunk a fejlettebb, tőlünk nyugatra lévő országok vízügyi fejlettségéhez. A vándorgyűlésen 12 szekcióban tartották a szakmai előadásokat, majd a rendezvény végén záró dokumentumot fogadtak el. Az országos vándorgyűlés előadásai az MHT honlapján elolvashatóak.