VIZINFORM.HUVIZINFORM.HU  



















 


Közelgő születésnapja alkalmából köszöntjük dr. Szőke Ferenc szakközgazdászt, nyugalmazott vezérigazgatót
2020-12-20 17:18:37
Kiss Miklós
1968-ben az ÉRV elődjénél, a Sajó Menti Vízműveknél kezdte vízműves szolgálatát. A doktori fokozatot is megszerzett szakember, az OVH-nál töltött rövid kitérő után a váci székhelyű Duna Menti Regionális Vízműnél, majd 1982-től a Fővárosi Vízműveknél látott el gazdasági igazgatóhelyettesi feladatokat. 1995-től 2000-ig vezette első számú vezetőként a Fővárosi Vízműveket. Vezérigazgatósága idején az akkor még kissé "szocialista" nagyvállalatot a kor követelményeinek megfelelően, a megváltozott piaci környezetnek megfelelően szervezte át. Többek között, az SAP modulok bevezetésével és néhány tevékenység leválasztásával tette nyereségessé a korábban veszteséges vállalatot. Szerződésekben gondoskodott arról, hogy a kiszervezett egységekben maradt munkatársak még hosszú ideig biztonságban legyenek. A Vízművek privatizációját feleslegesnek, értelmetlennek tartotta, az utolsó pillanatig küzdött ellene. Végül, csak a fővárosi tulajdonos határozott felszólítására volt hajlandó elindítani a privatizációs eljárást. Tudását, tehetségét az 1997-ben belépő francia és német tulajdonosok is értékelték, így ezután is vezethette a Fővárosi Vízműveket nyugdíjba vonulásáig. Alapítója volt a MAVÍZ elődjének, a Víz-és Csatornaművek Országos Szakmai Szövetségének, melynek elnöki tisztségét 1995-ig töltötte be. Jó egészséget, további szép nyugdíjas éveket kívánunk dr. Szőke Ferencnek!

Nagyobb kép
 Kattints ide!

Nagyobb kép
 Kattints ide!

Nagyobb kép
 Kattints ide!
2020-12-20 17:18:37· Nyomtatható változat







  Facebook

Hírek

Felhasználónév

Jelszó






VASIVÍZ ZRt.
www.vasiviz.hu



Szegedi Vízmű Zrt.
www.szegedivizmu.hu



GYULAFI és Társa Kft.
www.gyulafi.hu



Lápoldal Kft.
www.lapoldal.hu






Hőtérkép Felhőkép Forrás: www.idokep.hu