|
Focikupa Fehérváron |
Találkoztak a "vizes" cégek 2008-09-22 09:30:40 Kiss Miklós
A víziközművek egyik meghatározó megbízható beszállítója a székesfehérvári székhelyű Interex-Waga. A csőhálózati szerelvényeket forgalmazó cég vevőszolgálati igazgatójától Csáki Attilától megtudtuk, hogy a Fejérvíz Zrt.-vel közös rendezésben harmadik alkalommal rendezték meg kiemelt partnereik között az Interex-Fejérvíz Focikupa versenyt. A verseny célja a testmozgáson kívül a kapcsolatépítés, egymás megismerése, a cégek közötti bizalom, barátság ápolása. Idén a 15 vízmű versenyzett az ország szinte minden részéből. A versenyzőket elkísérték a szurkolók és a cégek vezetői is. Három pályán folyt a nemes küzdelem, ahol körmérkőzések után a csoportok első helyezettei játszottak az első helyért, a második helyezettek a bronzéremért. Harmadik helyezett lett idén a VASIVÍZ ZRt.
A döntőt a Heves Megyei Vízmű Zrt. és az Északdunántúli Vízmű Zrt. játszotta. Rendes játékidőn belül döntetlenre állt a mérkőzés, majd 7-es rúgásokkal az egriek szerezték meg a kupát.
A díjakat Kis István a Fejérvíz Zrt. vezérigazgatója és Lődi Ernő az Interex Waga cégtulajdonosa adta át. Valójában azonban, mindenki győzött, aki elfogadta a meghívást Fehérvárra, mert valamennyien kitűnően éreztük magunkat.
(Képriportunk az "Érdekességek" oldalunkon látható)
|
|
|
2008-09-22 09:30:40·
|
|
|