















|
Víz világnapi középiskolai vetélkedő Szombathelyen |
2009-03-17 21:34:00 Leibinger Csilla
Örömünkre szolgál, hogy a környezettudatos gondolkodás hazánkban is egyre népszerűbb, különösen a fiatal nemzedék körében. Az ENSZ március 22-ét a víz világnapjának nyilvánította, így 1994-óta emlékezünk meg a vízről, mint természeti kincsünkről.
E jeles alkalomból, immár negyedik alkalommal hirdettük meg a víz világnapi vetélkedőt az OÁMK Teleki Blanka Szakképző Iskolája közös szervezésében a vas megyei középiskolák tanulói számára, mely nagyon népszerűnek mutatkozik, hisz idén is 12 csapat nevezett a versenyre. A vetélkedőre minden vas megyei középiskolából egy, háromfős csapat adhatta le jelentkezését.
Az elméleti feladatokat az általános- és középiskolai tanulmányok alapján állítottuk össze. A megmérettetés során rajzos feladatokban is bizonyíthatnak a fiatalok, mely során az esztétikum, szakmaiság és a kreativitás lesz a mérvadó.
A vetélkedő helyszíne: Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképző Iskolája aula helyisége (9700 Szombathely, Simon István u. 2.)
A vetélkedő időpontja: 2009. március 18. (szerda) 14:00 óra
A csapatok teljesítményét szakmai zsűri bírálja el, melynek tagjai:
1. a VASIVÍZ ZRt. Ügyfélszolgálati irodavezetője- Bozzay Lajosné
2. a VASIVÍZ ZRt. PR főelőadója- Leibinger Csilla
3. az Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképző Iskolája középiskolai tanára- Kúti Zsuzsanna
4. A rendező középiskola vezetője- Sipos László
Az első három helyezett csapat minden tagja értékes jutalomban részesül, mely a VASIVÍZ ZRt. által összeállított ajándékcsomagokból áll.
A versenyre nagy szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
|
|
|
2009-03-17 21:34:00·
|
|





|