VIZINFORM.HUVIZINFORM.HU  



















 


Kitüntetések a víz világnapja alkalmából
Elismerések a szakma kiválóságainak
2009-03-25 12:59:49
Kiss Miklós
A Magyar Víziközmű Szövetség víz világnapi ünnepségén kitüntetéseket adományoztak a "vizes" szakma kiválóságainak. A Magyar Víziközmű Szövetség Emlékérme kitüntetésben részesítték többek között Kovácsné Nyári Gizellát és dr. Kovács György Zoltánt, az ÉDV Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettesét. KOVÁCSNÉ NYÁRI GIZELLA okleveles közgazdász, több mint 20 éve a VASIVÍZ ZRt. számvizeli vezetője, majd gazdasági igazgatója. A törvények és előírások maradéktalan betartásával, a tulajdonos települések érdekeit figyelembe vevő, pontos és megbízható munkájával nagyban hozzájárult a VASIVÍZ eredményes működéséhez. Egyik kezdeményezője a korszerű díjrendszer és az integrált informatikai rendszer kidolgozásának. DR. KOVÁCS GYÖRGY ZOLTÁN közel három és fél évtizedes gyakorlatú vízépítő mérnök, szakmérnök és közgazdász doktor változatos és felelősségteljes életpályát tudhat maga mögött. Korábban elnöke volt a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlésnek. Minisztériumi főosztályvezetői és a Vízügyi Főigazgatóság-vezetői beosztások után, jelenleg az Északdunántúli Vízmű Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese. Számos víziközmű és más beruházás, projekt irányítója, a szakmai közélet ismert résztvevője, publikációk szerzője. A kitüntettek teljes névsora a www. vizinform.hu "A vízközmű ellátásról" című oldalán olvasható.
2009-03-25 12:59:49· Nyomtathat vltozat







  Facebook

Hírek

Felhasználónév

Jelszó






BÁCSVÍZ Víz és Csatornaszolgáltató Zrt.
www.bacsviz.hu


Bakonykarszt Zrt.
www.bakonykarszt.hu


Duna-Kút Víziközmű Építő és Szolgáltató Kft.
www.dunakut.hu


Üvegház2001
www.uveghaz.com


HAWLE
www.hawle.hu


VKDSZSZ
www.vkdszsz.hu


Interex-Waga Kft.
http://www.interex-waga.hu/


Hangmester.hu
www.hangmester.hu






Hőtérkép
Hőtérkép
Felhőkép
Felhőkép
Forrás: www.idokep.hu