VIZINFORM.HUVIZINFORM.HU  



















 


Bodoki Károly emlékbizottság alakult
A Körös -Berettyó vidék fejlődése
2012-10-26 21:56:56
Kiss Miklós
A Körös-vidék fejlődésében, mai arculatnak kialakulásában meghatározó szerepe volt a vizeknek, az ember által a vízviszonyokba tett beavatkozásoknak. A XIX. század második felében az Alföldön megvalósult folyószabályozási munkákat az itt élők második honfoglalásként emlegetik. A munkálatok előkészítésében, irányításában a kor számos kiemelkedő tudású mérnöke részt vett. A Körösök és a Berettyó vidékén Bodoki Károly szerzett elévülhetetlen érdemeket, akinek munkássága méltó módon kapcsolódott a reformkor kiemelkedő mérnökei, Huszár Mátyás, Beszédes József, Vásárhelyi Pál tevékenységéhez. A Körös-vidéken élők köszönettel és tisztelettel emlékeznek Bodoki Károlyra, akinek 2014-ben ünnepeljük majd születése 200. évfordulóját. Fontosnak tartjuk, hogy a Körösök és a Berettyó vidékén élők ebből az alkalomból méltó módon emlékezzenek meg Bodoki Károlyról, aki nem csak kiváló mérnök, de humán műveltségével, közéleti szerepvállalásával egyaránt kiemelkedő polgár is volt. A 2014. év Bodoki Károllyal kapcsolatos eseményeinek, rendezvényeinek előkészítése, koordinálása céljából 2012. október 15-én megalakult a Bodoki Emlékbizottság. Az Emlékbizottság alapító tagjai sorában megtalálhatók a vízgazdálkodással foglalkozó országos irányító szervek és az érintett vízügyi igazgatóságok és vízgazdálkodási társulatok képviselői, a Magyar Hidrológiai Társaság és a Magyar Mérnöki Kamara megyei szervezetei, a Békés Megyei Levéltár, illetve a kezdeményező önkormányzatok képviselői is. /Forrás: Fejér László/
2012-10-26 21:56:56· Nyomtathat vltozat







  Facebook

Hírek

Felhasználónév

Jelszó






BÁCSVÍZ Víz és Csatornaszolgáltató Zrt.
www.bacsviz.hu


Bakonykarszt Zrt.
www.bakonykarszt.hu


Duna-Kút Víziközmű Építő és Szolgáltató Kft.
www.dunakut.hu


Üvegház2001
www.uveghaz.com


HAWLE
www.hawle.hu


VKDSZSZ
www.vkdszsz.hu


Interex-Waga Kft.
http://www.interex-waga.hu/


Hangmester.hu
www.hangmester.hu






Hőtérkép
Hőtérkép
Felhőkép
Felhőkép
Forrás: www.idokep.hu