VIZINFORM.HUVIZINFORM.HU  



















 


Duna nap
Mikor fürödhetünk a Dunában?
2007-07-20 09:43:26
Kiss Miklós
Javul a Duna ökológiai állapota A Duna ökológiai állapotának javulását igazolja várhatóan az az augusztus végén kezdődő vizsgálat, amelyet a folyó menti országok a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig végeznek el – hangzott el a Nemzetközi Duna Nap alkalmából rendezett budapesti sajtótájékoztatón. A második „Közös Hosszú Duna Vizsgálat” program a világ legnagyobb nemzetközi folyókkal kapcsolatos tudományos felmérési programja ebben az évben. A kutatás általános célja a Duna teljes hajózható szakaszára kiterjedő tudományos hossz-szelvény vizsgálat lebonyolítása, mely a folyó teljes hosszára vonatkozóan összehasonlítható, megbízható vízmin?ségi adatokat, információkat szolgáltat. Mintegy 100 mintavételi helyen kémiai, fizikai, biológiai elemzésekre kerül sor, melyek egy részét a vizsgálóhajókon utazó szakértői személyzet, más részét pedig egy-egy nemzeti laboratórium végzi el. A program kiemelt figyelmet fordít a Dunában élő halfajok felmérésére, melyet az Európai Unió külön is támogat. A tudományos értékein túl a program célja a Duna mentén élő lakosság és a gazdálkodók megismertetése a projekttel, általános figyelemfelhívás a Duna értékeire, a folyó fenntartható használatának, a vizek tisztaságának és jó állapota megőrzésének fontosságára. Ennek érdekében minden országban népszerősítő rendezvények sora kapcsolódik a hajók útjához. A felmérési programban résztvevő három hajó 2007. augusztus 14-én Németországban, Regensburgban indul el 2 ezer 375 kilométer hosszú útjára, és 11 dunai országon áthajózva a tervek szerint szeptember végén éri el Románia területén a Duna Delta térségét. A magyarországi határszelvényt 2007. augusztus 24-én „ússzák át” a hajók, és szeptember 1-jén hagyják el a hazai felségvizeket. Több mint 20 helyen vesznek mintát ez idő alatt. A hajók augusztus 28-án Budapesten, a Batthyány téren horgonyoznak majd. Magyarország aktívan részt vesz a program szakmai lebonyolításában. Az egyik hajót és személyzetét Magyarország biztosítja. A helyszíni mintavételeket és méréseket végző 12 fős szakértői csoport vezetője szintén magyar szakért? lesz. Összességében a nemzetközi mérési program sikeres lebonyolítása érdekében a környezetvédelmi tárca mintegy 60 millió forint támogatást biztosított. Legutóbb hat éve történt hasonló vizsgálat. Az akkori eredményekhez képest jobb eredmények várhatók, már csak azért is, mert azóta Budapesten kívül az összes magyarországi Duna menti nagyvárosban szennyvíz-tisztító létesítmények épültek. A Duna ökológiai állapotáról 2012-ben újabb felmérés készül, mely várhatóan további javulást mutat majd, hiszen addigra már érezhetővé válik a 2010-ig megépülő budapesti központi szennyvíztisztító (illetve az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep kapacitáskitöltésének – a szerk.) hatása. A Csepelen létesülő tisztítóművel 95 százalékra emelkedik a fővárosban keletkező szennyvizek tisztítási szintje, amelynek köszönhetően éveken belül nyaranta akár már strandolni is lehet közvetlenül a főváros alatti folyószakaszon. A Duna Nap alkalmából egyébként a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei beruházás fővárosi rendezvénysorozatot indított, azzal a céllal, hogy ismeretterjesztő és szórakoztató programok segítségével felhívja a budapestiek figyelmét a főváros egyik legfőbb természeti kincse, a Duna értékeire. A rendezvény nyitánya június utolsó hétvégéjén a Margitszigeten volt. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes megnyitójában kiemelte: „Jelenleg Európa legnagyobb környezetvédelmi programja zajlik Budapesten, melynek – számos más közmű beruházás mellett – legfontosabb eleme az Élő Duna Projekt, azaz a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei beruházás. A rendezvénysorozat segítségével azt is tudatosítani szeretnénk, hogy a vízzel való takarékosság, az, hogy kevesebb szennyező anyagot engedjünk a lefolyókba, valamint folyóvizeink tisztántartása az egyén felelőssége is. Az érdeklődők megtekinthették a Duna élővilágát és belső környezetét bemutató óriás virtuális akváriumot, amely tavaly a Víz Világnapján már több mint 20 ezer látogatót vonzott a Kossuth térre. A Magyar Víziközmű Szövetség információs buszában a vendégek többek között a háztartásokban elhasznált víz útjáról, a szennyvíztisztítás folyamatáról tájékozódhatnak. Jónás Ágnes
2007-07-20 09:43:26· Nyomtathat vltozat







  Facebook

Hírek

Felhasználónév

Jelszó






BÁCSVÍZ Víz és Csatornaszolgáltató Zrt.
www.bacsviz.hu


Bakonykarszt Zrt.
www.bakonykarszt.hu


Duna-Kút Víziközmű Építő és Szolgáltató Kft.
www.dunakut.hu


Üvegház2001
www.uveghaz.com


HAWLE
www.hawle.hu


VKDSZSZ
www.vkdszsz.hu


Interex-Waga Kft.
http://www.interex-waga.hu/


Hangmester.hu
www.hangmester.hu






Hőtérkép
Hőtérkép
Felhőkép
Felhőkép
Forrás: www.idokep.hu